Mokuska Sziasztok!
Na ez a nap is eljött, ma megvolt az első “iskola nap”! 🙂
Nagyon izgultam, kicsit nosztalgikus kétség volt rajtam, amikor kiszálltam a kocsiból és integettem a férjemnek. Olyan érzés volt, mint az első középiskolai napom, már tele vagy gátlásokkal, aggályokkal, nem úgy mint az általános suliban. Már kicsit tartasz a többiektől, naaa meg a véleményüktől, nem úgy mint, amikor még anya/apa által rád adott cuki virág/autó mintás pólóban az első percben barátkozni tudsz.
Szóval beléptem a terembe, jó fél órával a kezdés előtt (gondoltam senki sem lesz még itt és tudok kicsit ismerkedni a hellyel) és meglepetésemre már ekkor jó félig megteltek a padsorok. Néma csend volt, minden típusú hölgy és úr ült a teremben. Gyorsan kerestem helyet és rögtön éreztem, hogy senki még levegőt sem mert venni, mindenki abban a kellemetlen helyzetben érezte magát, mint én. A csend alatt azt értem, hogy tényleg egy köhögés, egy szuszogás, egy füzet lapozás sem volt…
Az óra kezdéséig pedig meglepő módon még sokan érkeztek. A csoportunk nagy létszámmal indult, olyan “arcokkal” is akikről sosem gondoltam volna, hogy egy cukrász iskola padját koptatják.
Ez is nagyon jó példa és tanítás volt ismét az élettől, hogy sose ítéljek, sosem tudhatom a másik motivációját, okait egy-egy döntésre, cselekedetre. (Erre még vissza térek…)
Ugorjunk kicsit a nosztalgikus időben…
Az első nap első órája három órás kezdésre volt kiírva. Három után két-három perccel beviharzott egy hölgy. És bemutatkozott. Tényleg tiszta sulis feeling! 😀 Eddig a pontig, aztán nagyon gyorsan el is oszlatta ezt a kétséget/nosztalgiát/félelmet.
Bemutatkozott és hihetetlenül lazán, kedvesen és közvetlenül mesélt 1,5 órán keresztül mindenről, ami történni fog velünk 10 hónapon keresztül.
Voltak olyan szófordulatai, amin nem bírtam ki nevetés nélkül… pl.: “…lesznek magulandusz utálusz részek…”
Nagyon fontos volt és sokszor próbálta tudatosítani, hogy ez már nem a kis iskolás időszak… máshogy mennek az igazolások, máshogy viszonyulnak a tanárok, de minden rajtunk múlik. Sokszor ki is hangsúlyozta, hogy partnerek vagyunk, kezeljük is úgy és felejtsük el a hozzáállást, amit a régi “rendszerből” hoztunk.
Nagy megkönnyebbülés volt a hozzáállása és a stílusa, teljesen ellazultam és tényleg egy élménynek éltem meg. Éreztem, hogy jó helyen vagyok, lehet kérdezni, senki sem “hülye” és mindent meg lehet oldani együtt.
Szóval, partneri viszonyban nincs akadály, tisztában vannak vele, hogy vannak nehézségek, lévén felnőttek vagyunk munkával, családdal. A lényeg a kommunikáción múlik (ezt teljesen megértem, mert szakmámból és ember típusomból fakadóan is a kommunikációt és annak módját nagyon sokra, szinte mindent megoldó módszernek tartom), mert ők mindenben partnerek, amíg mi is.
Na, de nézzük a tényeket. Megkaptuk az éves tanmenetet, alá írtuk most már személyesen is a szerződéseket és be kellett vinnünk az érettségit is, hogy le tudják fénymásolni-
Ez is külön téma volt, hogy már elküldtük a doksikat, vizsgákat… de kiderült az állam köti a kezüket, hitelt érdemlően kell igazolniuk mindent. Pl.: a konyha asztalon lefotózott érettségi nem minősül hitelt érdemlőnek 😀 vajon miért ????
Összegezve, nagyon kellemes tapasztalás, új élmény, rengeteg impulzus és adminisztráció övezte az első napot.
Aki még ezt is látja, olvassa annak mondom…
Higgyétek el, nagyon nagy élmény és tapasztalás az egész. Teljesen felszabadít. Mondom ezt úgy, hogy boldog, csodás házasságban/családban élek, a munkámat is imádom. (Persze nem kell itt most kiakadni és visszafordulni, hogy a facebookos csodás valóságot látod, mert nem… a hibák, nehézségek és problémák itt is megvannak bőőőőven ????)
